A kés, mint státuszszimbólum

Ahogy megszokhattátok, időnként a késbemutatók készítése mellett filozofikusabb vizekre evezek. Rég volt már efféle poszt, részben azért, mert alapvetően mindig az élet nagy problémáit járjuk körbe, és azok nem változnak. Ugyanakkor néha érdemes más szemszögből is rájuk pillantani, hátha új összefüggéseket veszünk észre. E bejegyzés fő gondolatai több alkalommal megjelentek már a blogon, de nemrég egy beszélgetés kapcsán újra felmerült bennem, hogy végül is mi értelme van a mi hobbinknak? Figyelmeztetés: a cikk úgy fog véget érni, hogy ezt a kérdést sem válaszolom meg.

Lájk, mint értékmérő

A beszélgetésben, amit egy késbemutató videó kapcsán folytattam annak készítőjével, felmerült, hogy a Facebookon megtalálható késes csoportokban csak azok a fotók kapnak sok lájkot, amiken drága darabok szerepelnek. Ez szerintem nem igaz. Tapasztalataim alapján számos dolog befolyással van arra, hogy egy poszt mennyi reakciót vált ki a közösségből, és ebben nincs benne – vagy legalábbis sokadrangú csupán – , hogy milyen értéket képviselnek a rajta látható holmik.

Ezek közé a tényezők közé tartozik például a posztoló személye, a poszt felkerülésének időpontja, a Facebook-algoritmus véletlengenerátora, illetve a fotó minősége – esztétikai, és nem technikai értelemben. Sajnos nem ez utóbbi a leghangsúlyosabb, pedig egy jól működő világban talán így kéne lennie. Ugyanakkor fontosak-e egyáltalán a lájkok? Bizonyos szempontból nyilván igen. Azonnali pozitív megerősítésre vágyunk, és amennyiben ez elmarad, hajlamosak vagyunk egyrészt saját személyünkben, másrészt mindenféle külső körülményben keresni a hibát.

Pedig egy alkotás – legyen ez akár egy késes poszt – nem attól válik értékessé, hogy mennyi lájk érkezik rá. Gondoljunk csak azokra a tudósokra, művészekre, akik életükben szinte semmilyen elismerés nem jutott, hogy aztán haláluk után váljanak világszerte ismertté és elismertté.

Gyűjtőszenvedély

Habár sokszor és sok helyen hangoztattam már, hogy nem vagyok késgyűjtő, rá kellett jönnöm, hogy valójában az vagyok. Mivel azonban anyagi lehetőségeim nem teszik lehetővé, hogy minden, nekem tetsző darabot megtartsak, kénytelen vagyok eladni, hogy újak érkezhessenek. Így a kollekcióm folyamatosan mozgásban van, de attól még gyűjtemény. Ráadásul, akárhogy ágálok is ellene, valahogy a darabszám végül folyamatosan növekszik, ha szerény mértékben is. De vajon számít-e, hogy milyen értéket őrzök a polc tetején? Valamelyest nyilván igen, de talán vannak ennél fontosabb szempontok is.

Öcsém talán tíz éves lehetett, amikor kitalálta, hogy bélyegeket fog gyűjteni. Beszerzett néhány albumot, és nekiállt megtölteni őket. Főleg családból, ismerősi körből kapott bélyegeket, frissebbeket és több évtizedeseket egyaránt. Aztán a fülébe jutott, hogy működik a közelben egy filatelista klub, amely rendez börzéket, ahol a gyűjtök adnak, vesznek, cserélnek.

Rábeszélte anyukánkat, hogy vigye el őt is, hogy találkozhasson a hobbitársakkal. Hóna alá csapta féltve őrzött albumait, elbuszoztak a helyszínre, ahol lelkesen mutogatni kezdte a kollekciót az idősebb tagoknak. Sajnos, ahelyett, hogy örültek volna annak, hogy egy kisgyerek is érdeklődik a hobbi iránt, unott képpel belelapoztak az albumokba, majd szánakozó képpel visszaadták neki. Ezek nem postatiszta bélyegek, nem érnek semmit – mondták.

Azok a fránya anyagiak

Azt gondolom, hogy elég nagy érzéketlenségről tettek tanúbizonyságot ezek az emberek. Mert fontosabb-e egy gyűjtemény anyagi értéke annál, mint hogy valaki beleveti magát egy hobbiba, és magát a tevékenységet élvezi? Ha az öcsém befektetési vagy értékesítési céllal gyűjtött volna, akkor nyilván jogos lett volna a kritika, de az ő esetében ez másról szólt.

Ugyanez érvényes szerintem a késekre is. Sokan, sokfélék vagyunk, más-más érdeklődési körrel a hobbin belül, és bizony más anyagi lehetőségekkel. De magasabb rendű valaki azért, mert drága késeket vásárol, és azokat posztolja a közösségi médiában? Vagy szégyenkeznie kell annak, aki csak néhány olcsóbb darabbal bír? Az én válaszom az, hogy nem. Hobbitársak vagyunk, és örülni kell annak, ha hasonló érdeklődési körű emberekkel oszthatjuk meg az élményeinket.

A késekkel – bélyegekkel, szalvétákkal, meztelen nős kártyanaptárakkal – főképp élményeket, és nem tárgyakat gyűjtünk. Mert pénzben kifejezve csekély az értéke egy gravírozott Opinel bicskának. De ha tartozik hozzá egy személyes történet, akkor elképzelhető, hogy egy gyűjtemény ékévé válhat.

Helyünk a rangsorban

Persze, a drága késekkel érezhetjük úgy, hogy megvásároljuk a valahová tartozás érzését. Nekünk ilyen is van – mondhatjuk, összekacsintva a hasonló, értékes késekkel rendelkezőkkel. De vajon tényleg ez a lényeg, tényleg ettől válunk valakivé?

Részben persze igen. Úgy vagyunk kódolva, hogy számítsanak ezek a dolgok. Legalábbis először, a felszínen így tűnhet. Én mégis abban hiszek, hogy számos más módja is van annak, hogy meg- és elismerjenek minket. Teremthetünk más módon is értéket, nem csak a pénzünkkel.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy aki drága késeket birtokol, vagy azokról posztol, az épp emiatt kevésbé értékes, vagy felszínes ember. Nem látjuk a megszerzése mögött húzódó munkát, nem biztos, hogy ismerünk minden részletet. Azt szeretném, ha a hobbi minden szegmense elismerésre méltó lenne, és a késes társadalom nem válna megosztottá.

Még egyszer a lájkokról

Az embernek kell a visszajelzés arról, hogy amit csinál, az érdekel másokat. Ugyanakkor nem szerencsés, ha ez a fő mozgatórugója a cselekedeteinknek, akár online, akár offline. Mondhatjátok, hogy vizet prédikálok, és bort iszom, mert mi a blogolás, ha nem szánalmas erőlködés azért, hogy néhány lájkot kicsikarjak belőletek? Nos, benne van ez is, de nem ez a lényeg, erről majd írok egy későbbi posztban bővebben is. (Ha igény van rá, persze.)

Rengeteg igénytelen tartalom és produkció van, amely népszerű. Lehet, hogy csak ideig-óráig, de ha például nem késekről írnék egy blogot – oké boomer -, hanem mondjuk a TikTokon táncolnék egy petárdával a seggemben, jóval népszerűbb lennék. De jó lenne ez vajon nekem? Kétlem.

Szerintem a minőségi tartalom lényegesen fontosabb a népszerűségnél. Többre értékelek egy jól eltalát, szépen komponált fotót egy olcsó késről, mint egy rossz minőségű képet egy akármilyen drága darabról. Szívesebben olvasok el egy történetet egy kevésbé értékes, ám megbecsült, a gazdájának fontos bicskáról, mint egy sok tíz- vagy százezres folderről annyit, hogy ma ezt hozta a futár. Az instant megosztások világában nyilván utóbbi is működik, sőt, magam is élek vele, de ne tartsuk értéktelenebbnek az előzőt sem.

Ti hogy vagytok ezzel? Meséljetek a tapasztalataitokról a blog Facebook-oldalán!