Létezik-e olyan, hogy késfüggőség?
Gyakran emlegetjük késes/EDC körökben a késbeszerzési késztetést, mint függőséget. Sokszor „késbogárként” hivatkozunk rá, ami csak úgy „rág bennünket”. Bárhogy is hívjuk, ugyanarra gondolunk: arra a nehezen legyűrhető, sajgó érzésre, hogy MEG KELL szereznünk egy újabb kést – holott valószínűleg van a birtokunkban már jónéhány. Vajon ez az érzés egy valódi, tényleges függőség, egy igazi pszichológiai addikció megnyilvánulása, vagy csak egy ártatlan hobbi természetes velejárója?
Függőség fogalma dr. Maté Gábor A sóvárgás démona című könyve alapján a következő: „Olyan ismételt viselkedési forma – akár vegyülettel összefüggő, akár nem az – amelyhez az adott személy kényszeresen ragaszkodik, függetlenül annak negatív hatásaitól, amelyekkel saját vagy mások életét veszélyezteti. A függőség megkülönböztető jegyei: kényszeresség, belefeledkezés, csökkent önfegyelem, folytonosság és visszaesések, valamint vágyódás iránta.”
Ha a folytonos késvásárlási késztetést jobban megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy extrém formájában bizony minden elemét teljesítheti a függőség fogalmának. A viselkedési forma ismétlődő jellege és a kényszeres ragaszkodás egyértelműen stimmel. A saját vagy mások életét veszélyeztető negatív hatások akkor jelenhetnek meg, ha a késvásárlás már akkora méreteket ölt, ami pénzügyileg veszélyezteti a függő vagy a családja életét (pl. ha egy családban a rezsipénz megy el késekre). Ha ez nem jelentkezik, akkor szerencsére igazán kóros addikcióról nem beszélhetünk… vagy talán mégis?
Dr. Máté Gábor, akinek fentebb a könyvéből idéztem, saját maga is addikcióval küzdött: zenei CD vásárlási függőséggel. Ha feszült volt, vagy jutalmazni akarta magát, vagy csak unatkozott, akkor zenei CD-ket vett, hiába volt már irtózatos méretű gyűjteménye otthon. A CD-k beszerzése, vitrinbe helyezése és természetesen a meghallgatásuk hatalmas örömet jelentett neki, mindemellett egy idő után kezdett a dolog kórós méreteket ölteni. Itt nem pusztán a vásárlás anyagi vonzata okozott problémát, hanem az is, hogy ez a tevékenység egyfajta menekülésként jelentkezett a szerző életében. A CD vásárlás a szerzőnek a családjával tölthető idejéből vett el, és ha ez a pótcselekvés kimaradt a napjából, feszült és nyugtalan lett. És persze egyre több és több CD kellett az élvezeti szint fenntartásához…
Ha belegondolunk, a késvásárlási addikció pont ugyanilyen tevékenység, és nagyjából ugyanezekkel a hátrányokkal is járhat, csak egy kicsit másik típusú tárgyra fókuszál.
Természetesen nem akarom démonizálni a késes hobbit. Rengeteg jó dolog származhat belőle: barátságok, élezési ismeretek, fémekkel kapcsolatos tudás, fotózási tapasztalatok, stb. De mint minden mást, ezt is túlzásba lehet vinni. Ha azon kapja magát valaki, hogy hajnal 2-kor véreres szemekkel akciós kések után kutat egy webshop oldalán, úgy, hogy reggel 7-kor száz kilométert kell majd vezetnie szakadó esőben, nos, az nem jó irány.
A dopamin
Anna Lembke Dopaminkorszak című könyvében leírja, hogy hogyan működnek a függőségeink a mai világban. Minden függőség a dopamin nevű anyag körül forog.
A dopamin egy, az emberi testben termelődő vegyület, amelyet sokszor boldogsághormonnak is neveznek, ugyanis az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen felszabadulva elégedettségérzetet, illetve boldogságot vált ki. A dopamin az agy jutalmazásért felelős egyik legfontosabb neurotranszmittere. A függőséget kialakító szerek, táplálékok és tevékenységek kiváltják az agyunkban a dopamin termelést, és ezáltal az öröm érzését. Minél több dopamint szabadít fel egy drog az agy jutalmazási idegpályáin, és minél gyorsabban szabadítja fel azt, annál erősebb függőséget okoz.
A dopamin evolúciós szempontból nagyon hasznos volt az emberiség számára, mivel mindig is egyfajta motivációs erőként szolgált. Ez az anyag felelős azért, hogy az ember mindig keresse az élet- és fajfenntartáshoz szükséges örömforrásokat (élelem, víz, szex, stb.). Egérkísérletek segítségével kimutatták, hogy azok az állatok, amiknek génmanipulációs úton megszüntették a dopamintermelését, akkor sem ették meg a táplálékot, ha az az orruk előtt volt, és éhen is haltak emiatt (viszont ha a szájukba rakták az élelmet, akkor azt megették). Dopamin nélkül tehát nem tartanánk fent sem magunkat, sem a fajunkat.
A dopamin nagyon hasznos volt a szükség évezredeiben (pl. az őskorban) amikor az emberiség nagy részének nélkülöznie kellett, és az élet nagyon nehéz és bizonytalan volt. A mindennapi küzdelmekhez a dopamin biztosította a „hajtómotort”.
Ma viszont a nyugati jóléti társadalmakban nem kell az éhezéssel küzdeni, és rengeteg élvezeti forrás rendelkezésre áll, így inkább a bőség problémáival kell harcolnunk. Ma már szinte állandó magas dopaminszintet lehet elérni a különböző változatos ételek, és a szórakozási lehetőségek végtelennek tűnő tárháza révén.
A modern ember sokszor élvezettől élvezetig halad végig a napján. A reggeli kávé, a cukorban gazdag ételek, a közösségi média, a zenehallgatás, a hírek olvasása, a netes vásárlás, a pornó, a videojátékok, a filmek, az alkoholos italok, stb. mind-mind könnyen hozzáférhető, változatos örömöket nyújtanak, és nagy adag dopamint képesek biztosítani számunkra. Soha nem élvezhette ennyire az életet az ember, mint manapság. Ebből a rengeteg dopaminnövelő lehetőségből többre is könnyen rá lehet szokni, és bizony rá is szoktunk szokni.
A baj csak azzal van, hogy az agyunk folyton egyensúlyi állapotra törekszik. Ha sok élvezethez jutunk, az agyunk ezt kompenzálni fogja. Érdemes egy mérleghintaként felfogni az ember fájdalom-élvezet egyensúlyát. Ha az élvezet oldalát jól megpakoljuk pl. folyamatos vásárlással, nagy evésekkel, és rengeteg videojátékozással, akkor a homeosztázisra törekvő szervezetünk fájdalmakkal, stresszel, nyugtalansággal és szorongással fogja ezt kompenzálni.
A vicces az, hogy a dolog visszafelé is működik: ha fájdalmat pakolunk a libikóka egyik oldalára (pl. jéghideg vízben fürdünk, mint ahogy az egyik VaszilijEDC Ultra szerzőtársam), akkor az agyunk csakhamar jóleső boldogsággal jutalmaz minket (ezt az említett kolléga is tanúsítja).
Szabadulás a késfüggőségtől
Ha valaki esetleg szabadulni szeretne a késfüggőségétől, mert már több időt, pénzt, energiát, lelki nyugalmat vesz el tőle, mint amennyi örömet, lelkesedést, jó társaságot és élményt ad, annak van egy jó hírem: minden addikcióról le lehet szokni.
De mégis hogyan?
A fentebb említett Dopaminkorszak című könyvben az alábbi 10 leckét ajánlják a függőség megszüntetése érdekében:
1. „Az élvezet szüntelen hajhászása (és a fájdalom kényszeres kerülése) fájdalomhoz vezet.”
Magyarul minél több kést veszel, annál nagyobb hiányérzet lesz benned.
2. „A gyógyulás az absztinenciával kezdődik.”
Tehát ha le akarsz szokni, akkor egy darabig ne vegyél új kést, mondjuk két hónapig.
3. „Az absztinencia során helyreállnak az agy jutalmazási idegpályái, és ennek köszönhetően az egyszerűbb dolgokban is örömünket leljük.”
Ez szerintem nem szorul magyarázatra.
4. „Az önmegtartóztatás szó szerint és mentális értelemben is távolságot teremt maga a vágy és a konkrét fogyasztás között, erre feltétlenül szükségünk van dopaminnal telített világunkban.”
Amikor szüneteltetjük a késezést, akkor fizikailag és szellemileg is zárkózzunk el a vágóeszközöktől. Nincs Facebook csoport görgetés, nincs webshop nézegetés, nincs vitrin bámulás.
5. „A gyógyszerek segíthetnek helyreállítani a homeosztázist, de mindig tartsuk észben, milyen veszteségekkel jár, ha gyógyszerekkel kezeljük a fájdalmat.”
Ez a pont inkább a fizikai fájdalommal járó elvonási tünetek kezelésére vonatkozik, talán ilyen súlyos tünetek nem fognak jelentkezni, ha kicsit nem foglalkozunk a késekkel…
6. „Ha a mérleg fájdalomoldalára helyezünk súlyokat, azzal az örömoldal felé fog kilengeni.”
Késezés helyett lehet hideg vizes zuhanyt venni, futni, ugrókötelezni, stb.
7. „De vigyázat! A fájdalomra is rá lehet szokni!”
Csak óvatosan, nehogy tüdőgyulladást kapjunk vagy bokasérülést szenvedjünk!
8. „A radikális őszinteség erősíti a tudatosságot, az intimitást, és elősegíti a bőség-hozzáállás kialakulását.”
Ha „visszaesünk”, az sem gond, csak legyünk őszinték magunkkal, és fussunk neki a dolognak újra. Ne ostorozzuk magunkat! Ha pozitívan állunk az élethez, az minden helyzetben sokat segít.
9. „A proszociális szégyen megerősít minket abban, hogy az emberiség törzséhez tartozunk.’
Érdemes olyan társaságban, közösségben mozogni (akár a virtuális térben is), ahol megértik a problémánkat, és esendő emberként (nem pedig kiközösített deviánsként) kezelnek.
10. „Nem azzal találunk békére, ha menekülünk a világból, hanem ha belevetjük magunkat.”
Keressük meg az élet szépségeit, amikre a függőségünk miatt eddig nem jutott időnk, energiánk és lehetőségünk!
Aki úgy érzi, hogy nem nincs elég akaratereje a fentiek végrehajtásához, annak ajánlom Roy F. Baumeister és John Tierney Akaraterő című könyvét.
Ebből kiderül, hogy az akaraterő egy véges mennyiségű erőforrásunk, ami egész nap fogy, elsősorban a döntéseink által. Aki naponta sok döntést hoz (általában minden dolgozó felnőtt ezt teszi), az estére már nem képes komoly akaraterőt igénylő feladatokat megoldani. Ahhoz, hogy legyen akaraterőnk, alvás és rendes étkezés szükséges. Az éhes ember sokkal kevésbé tud ellenállni a kísértéseknek, ingerlékenyebb, megfontolatlanabb. Aki napokig keveset alszik, annak kb. olyan szinten romlanak le a kognitív képességei, mintha részeg lenne. Ebből következően éjszaka, fáradtan ne böngésszük késes webshopok kínálatát, mivel sokkal nagyobb az esélye annak, hogy rendelünk valamit, mintha kipihenten tennénk ugyanezt.
Az akaraterő szerencsére fejleszthető, és támogatható is. Olyan mint egy izom, amit ha edzel, erősödik. Ha mindennap arra gyakorolsz, hogy ne tegyél meg valamit, amit eddig reflexszerűen megtettél (pl. ne nyisd meg a wc-n ülve a mobilodról a kedvenc késes webáruházad oldalát), akkor az pár nap alatt rutinná válik. Érdemes lebontani apró, könnyű lépésekre a céljaid, és azokat következetesen betartani (pl. minden hónappal eggyel kevesebb késem lesz a gyűjteményben). Ha fizikailag elzárod magad a bűnös vágyaid tárgyától (pl. nem viszed magaddal a wc-re a telefonodat webshopot nézegetni), az is segít. A „jótékony halogatás” is hozzátehet a céljaid eléréséhez: ha egy kést nem azonnal veszel meg, hanem vársz vele mondjuk 10 napot, lehet, hogy rájössz, hogy nincs is igazán szükséged rá.
Érdekes adalék még az, hogy ha úgy érzed, hogy figyel valaki, ösztönösen másként, „jobban” viselkedsz. A vallás pl. elsősorban azért növeli az akaraterőt, mert a vallásos ember mögött mindig van egy mindenható entitás, aki figyel, és akinek meg kell felelni, akivel el kell számolni. Figyeld meg, ha a késvásárlásaidba bevonod életed párját, ő is tud rajtad valamelyest kontrollt gyakorolni, hogy „ne szaladjon el veled a ló”, de eleve te is másként fogsz hozzáállni a beszerzésekhez.
Jómagam kb. két évvel ezelőtt azt tapasztaltam, hogy kezd túlságosan terhes lenni számomra a késes hobbi. Nem döntött anyagi romlásba a kések beszerzése, de úgy éreztem, felesleges pénzt és energiát raknom tovább ebbe az elfoglaltságba. Elvette az erőforrásokat az igazi hobbimtól, az írástól. Nem igazán láttam, hogy ez vezetne valahová, és nem is okozott már annyi örömet, mint korábban. Szép lassan leszereltem a vitrinemet, és le is építettem a meglévő késállományomat. Csak olcsó célszerszámokat tartottam meg. A „leszokásban” nekem elsősorban az Akaraterő című kötet segített, és az az elhatározás, hogy nem késgyűjtő, hanem inkább író szeretnék lenni.
Természetesen senkinek sem kell követnie a példámat. A késes hobbi a kést szerető emberek 99 százalékának nagyszerű szórakozás, egyszerű örömforrás, férfias hobbi, nem pedig romboló addikció. Ha viszont valaki a maradék egy százalékban találja magát, tehát nem érzi jól magát a vásárlási döntései miatt, és hiába akar, nem tud kitörni a vágóeszközök ördögi bűvöletéből…
…akkor remélem, hogy ebből a cikkből tudott egy kicsit inspirálódni a megoldási lehetőségek kapcsán.
Üdvözlettel: dr. Smiri Sándor