Gondolatok a késgyűjtésről
Miért gyűjtök késeket?
Elsőre talán furcsa lehet, hogy azt mondom, igazából nem is gyűjtöm őket. Egy laikus számára persze soknak tűnhet a húszegynéhány kés, főképp, ha némelyiknek az árára is rákérdez. Egy komolyabb gyűjtő számára azonban az én kis kollekcióm nevetséges lehet akár a mennyiségét, akár a minőségét tekintve. Sokakhoz hasonlóan én is úgy kezdtem, hogy kell egy kés, a többi meg már, ahogy mondani szokták, történelem. Az egy mellé kellett egy másik, majd egy harmadik és egy negyedik is. Nem racionális okokból, nem vagyok sem szakács, sem vadász, sem kommandós. Egyszerűen csak tetszettek a kések, mint használati tárgyak, majd aztán egy kicsit már többet is jelentettek ennél.
Úgy képzelem, hogy bárki, aki gyűjt valamit, próbál valamiféle racionális indokot találni a hobbijára, aztán egy idő után felhagy ezzel. Időtöltésnek, szórakozásnak, szenvedélynek tartja, és csak akkor kezd el esetleg magyarázkodni, ha valaki megkérdezi, hogy mégis mire jó ez. Ugyanarra, mint bélyeget, szalvétát, karórákat vagy porcelánbabákat gyűjteni, bár kétségtelen, hogy mi, késesek azért néha használjuk is a gyűjteményünk darabjait.
Miért kell mindig új, miért kell mindig más?
Nos, ez is egy érdekes kérdés. Azt gondolom, hogy ha nem lenne internet a késes fórumokkal, Facebook-csoportokkal, blogokkal és YouTube-videókkal, akkor sokkal kevésbé érezne késztetést az ember, hogy új kést vásároljon. Így azonban túl sok az inger: új formák, technológiai újítások, vagy csak sima hype, ami egyes kések körül kialakul. És ha az ember elindul lefelé a lejtőn, akkor nincs megállás: mindenki az anyagi lehetőségeihez és vehemenciájához mérten, de el fog csábulni.
Nemrég végeztem egy nem reprezentatív közvélemény-kutatást a BladeShop csoportban. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy ha az embernek döntenie kellene, hogy egy drága kése legyen, vagy inkább több, kevésbé drága, a legtöbben arra szavaztak, hogy inkább legyen egy tuti. Kevéssel ugyan, de nyert az a csoport, akik egy kést választanának, ami számomra meglepő volt, főleg a csoport tagjait ismerve. Én biztosan a több, kevésbé drága darab mellett döntenék, mert mostanság is előfordul, hogy tipródok a késtartó dobozom előtt, azt mormogva, hogy nincs egy késem, amit zsebre tehetnék. És ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kollekcióm darabjai cserélődjenek: ahogy keresi az ember az igazit – ami feltehetőleg nem létezik – gyakran meg kell szabadulnia azoktól, amiket már megunt.
Változnak az idők
Ahogy fentebb már céloztam rá, a késpiac is folyton mozgásban van. Ez sem különbözik semmiben a többi iparágtól: termelni kell, hogy jöjjön a pénz, és ahhoz, hogy a legyártott késeket eladhassák, kell a marketing, amivel mesterségesen piacot csinálnak a termékeknek. Vannak persze tényleges fejlesztések. Acélok, amelyek egy évtizede még nem léteztek, újabb zárszerkezetek, újabb nyitási megoldások. Más kérdés, hogy ezek nagy részére az átlagos felhasználónak egyáltalán nincs szüksége, mert átlagos edc feladatokra szerintem keveseknek kell a villámgyors nyitás vagy az extrém éltartás. Ha azonban hobbisták vagyunk, akkor kelleni fog, és hajlandóak vagyunk irreális összegeket fizetni ezekért az újdonságokért.
Nyírjuk ki a kedvenceinket!
És itt jön a képbe az, ami miatt ennek a bejegyzésnek az ötlete megfogalmazódott bennem. Ha valaki nem gyűjtő, tehát folyton cserélődnek a birtokában lévő kések, akkor előbb vagy utóbb el is kell adnia valamit. Vannak egyértelmű döntések: eladjuk, amiket nem használunk, nem jöttek be, vagy tényleg csak kíváncsiságból vettük meg őket. De mi van azokkal a késekkel, amiket nehezebben engedünk el? A bevezetőben említett darab eladásán már régóta gondolkodtam, de valahogy sohasem vitt rá a lélek. Valahol mindig sejtettem, hogy ez a ragaszkodásom irracionális, mert az első szerelem elmúlásával felfedeztem a bicska hibáit is. Semmi olyasmit, amivel ne lehetne együtt élni, ugyanakkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem a valós értékei miatt szeretem ezt a kést.
Mik voltak az értékei számomra? Egyrészt az első, értékes késeim egyike volt. Másrészt kézzel készült, ami egyrészt magyarázat a hibáira is. Harmadrészt pedig a birtoklásával tagja lehettem egy „elit” közösségnek. Ezek az értékek pénzben nehezen kifejezhetőek, sőt, racionálisan egyáltalán nem, így sokáig azért nem adtam el, mert nem tudtam rá értelmes árat kitalálni. Sajnos – vagy szerencsére – ezek a kapcsolódó értékek elkezdtek egy kicsit megkopni, és amikor bejelentkezett végül egy vevő, akiről úgy gondoltam, hogy jó helyen lesz nála, döntöttem.
Jönnek az idegenek!
A végére egy gondolatkísérlet, ami gyakorlatilag a közvélemény-kutatós kérdésem egy változata. Egy kicsit enyhítek rajta, más szempontból meg nehezítek, például nem lehet kitrükközni a rendszert olyan válasz megadásával, ami nem szerepelt az eredetiek között. Szóval tegyük fel, hogy egy szép napon repülő csészealjak jelennek meg a Föld légterében, és a rendkívül fejlett technológiával rendelkező idegenek többek között azt az ultimátumot intézik az emberekhez, hogy minden állampolgár csupán egy foldert, egy fixpengés kést és egy multitoolt tarthat meg a kollekciójából, és később sem szerezhet be újat Minden mást be kell szolgáltatni az idegeneknek, és aki megszegi ezt az ultimátumot, azt vagy dezintegrálják egy halálsugárral, vagy élete végéig egy Z-Hunter zsebkéssel kell beérnie.
Az én választásom a jelenlegi késeim közül a Spyderco Paramilitary 2, a Mora Garberg és a Leatherman Wave lenne. Persze, ha egy hét múlva megkérdeztek, bármi más is lehet.
Mások véleménye
Hogy kicsit árnyaljam a közvélemény-kutatásom eredményét, két éltársnak feltettem néhány kérdést a késgyűjtési szokásaikkal kapcsolatban. Egyikük egy régi motoros, a másikat pedig most kezdi elkapni a gépszíj. Nézzük, ők mit gondolnak erről!
Mátyás, a régi motoros
Mióta foglalkozol késekkel?
Mióta az eszemet tudom érdekeltek a kések. Hat évesen kaptam az első késem, nagyapám Mikov bicskáját. Tizenöt évesen vettem magamnak először kést, egy G. David Arbalate Extra Laguiole-t. Mélyebben az első „komoly” (akkor nekem az volt) folderem, egy Byrd Crow megvásárlásra után kezdtem beleásni magam a témába, úgy nyolc évvel ezelőtt.
Mi volt az első komolyabb késed?
A fentebb leírtak mindegyikét komoly késnek tartom. Biztos vagyok benne, hogy akár a Mikov (még régi, szénacél) akár a Laguiole jól szolgálnának a mai napig, ha meglennének, a Crow pedig egy kiváló ergonómiával rendelkező kis kés, előbb utóbb tervezem beszerezni az újabb változatát is.
Késgyűjtőnek tartod magad?
Igen. Gyűjtő, használó, imádó.
Van olyan késed, amitől nem válnál meg?
Az egyetlen amiben biztos vagyok, hogy örök darab lesz, az a Victorinox Eco Sportsmanem, ami 15 éve velem van. Volt, mikor ez volt az egyetlen késem, sőt, gyakorlatilag egyetlen szerszámom, emiatt az érzelmi kötődés miatt pótolhatatlan.
Mi alapján vásárolsz új kést?
Összetett. Számtalan kés van, ami tetszik, mind más és más okból. Pengegeometria, acél, ergonómia, esztétika, ár, mind szerepet játszik a döntésben, de a két legfontosabb dolog, hogy mennyire dobbantja meg a szívem, és hogy milyen szerepet tölt be a gyűjteményemben.
Megvan-e a következő kiszemelt darab, és ha igen, mi az vagy mik azok?
Ebben az évben elkezdtem beszerzési listát írni ?. Jelen pillanatban három kés van, amit már megrendeltem, és csak az érkezésre várok (Késportál jubileumi kés, WE Rectifier, Civivi Praxis) illetve négy kés van a listámon, amelyeknek a megjelenésére várok (Spyderco Native Salt, Kershaw Bareknuckle, Viper Belone, Benchmade Puukko).
Balázs, a lelkes újonc
Mióta foglalkozol késekkel?
Mindig vonzódtam a késekhez, de komolyabban sosem ástam magam bele a témába. Mint mindenkinek, nekem is voltak bicskáim gyermekkorom óta, de igazán semmi komoly. Kb. egy éve kapott el a gépszíj, azóta már másképp látom a pengés világot.
Mi volt az első komolyabb késed?
A véletlen úgy hozta, hogy a tulajdonosa lettem egy Dieter Duane CQD Mark ll-nek. Egy darabig nem is tudtam,mi jutott a birtokomba, amíg egy hozzáértő ismerősöm fel nem hívta rá a figyelmemet. Ez egy speciális taktikai kés, kimondottan különleges alakulatoknak fejlesztették ki.
Késgyűjtőnek tartod magad?
Még nem, de már csúszom lefelé a lejtőn… A mai világban, az információ áramlásnak hála, mindig lát az ember újabb, szebb, jobb, tetszetősebb modellt, amit szeretne a birtokában tudni. Így aztán akit megcsap ennek a hobbinak a szele, nehezen szabadul.
Van olyan késed,amitől nem válnál meg?
Nehéz kérdés… Mindig van aktuális „szerelem”, de aztán jön egy újabb,ami elcsábít. Azt hiszem,ami mindig megmarad, az az apámtól gyerekkoromban kapott noname bicska.
Mi alapján vásárolsz új kést?
Általában valami megfog az adott késben, ami nem hagy nyugodni. Addig piszkál, amíg rá nem veszem magam arra, hogy megvásároljam. Általában sikerül magam meggyőzni, hogy szükségem van rá… Persze van, amikor mellényúl az ember, kézbe véve már nem jön az az érzés, amit vártam. De igaz az ellenkezője is, pl. a Puukoo-m a kép után az életben is nagyon bejött, számomra nagyon jól eltalált forma.
Megvan-e a következő kiszemelt darab, és ha igen mi az vagy mik azok?
Jaj, ez a kérdés olyan,mint amikor beengeded Gombóc Artúrt egy csokoládéboltba és megkérdezed, melyiket szeretné… ?
Persze, mindig van következő kiszemelt. Most épp a Benchmade tavalyi slágere, a Bugout ami a célkeresztben van, de korántsem biztos, hogy nem előzi be valami, ami kihagyhatatlan ajánlat lesz…
Ezúton is köszönöm a válaszokat, uraim!
Dióhéjban ennyit szerettem volna elmondani a témáról, noha kétségtelen, hogy hosszasan lehetne még értekezni róla. De a ti véleményetekre is kíváncsi vagyok a témában, akár itt (mert már lehet kommentelni), akár a blog Facebook-oldalán.