Real Steel H6 Plus

Műszaki adatok
Teljes hossz: 215mm
Pengehossz: 95mm
Penge anyaga: 14C28N
Penge vastagsága: 3,5mm
Markolat hossza: 120mm
Markolat vastagsága: 12mm
Markolat anyaga: G10
Tömeg: 145g
Zárszerkezet: Frame lock

Első benyomások
Igazából nem tudom, hogy rajtam kívül érdekel-e valakit a kés csomagolása, öcsém szerint feleslegesen foglalkozom vele. A H6 Plus – ahogy az általam látott többi Real Steel modell is – egy eléggé tetszetős, kemény papírdobozban érkezik. A szivacs inzertekbe bújtatott kés mellé kapunk egy szűkszavú leírást, valamint egy mikroszálas törlőkendőt a cég logójával. Ebben a kategóriában ez teljesen rendben van, sőt, ahogy néha panaszkodni szoktam emiatt, néhány nyugati gyártó igazán példát vehetne feltörekvő kínai vetélytársairól, már ami a csomagolást illeti.
Ahogy kézbe vesszük a kést, rögtön feltűnik, hogy nem egy diszkrét, öltönynadrágzsebbe tervezett darabról van szó. A kés nehéz, és már csukott állapotban is nagy. Ez a képzetünk akkor sem fog változni, ha kinyitjuk a kést: a 95mm hosszú, 30mm széles, szablyára emlékeztető penge is erősíti a masszivitás érzését. Ami a dizájnt illeti, a H6 Plust letisztult, egyszerű formák jellemzik, talán csak a penge kialakításában engedett meg magának némi játékosságot a tervező.
Ha már a pengénél tartunk, időzzünk el egy kicsit itt. Ahogy már említettem, méretes darabról van szó, amit egyértelműen munkára terveztek. A hasas élkialakítás jó vágóképességre enged következtetni, a szablyaél erőssé, masszívvá teszi a pengét, a szintén szép ívű hamis fokél pedig a penge behatolóképességét növeli, úgy, hogy emellett nem teszi sérülékennyé a hegyet. A penge egyik oldalára a cég logóját helyezték el, a másikra pedig a modellszámot és anyagmegjelölést. Ez szerintem bőven elegendő, szerencsére nem zsúfolják tele a késünket felesleges információkkal. A penge egyébkén kőmosott felületkezelést kapott, ami szerintem jól mutat rajta.
A markolat mind méretében, mint funkcionalitásában továbbviszi a pengén már látott filozófiát. Ahogy az ismert műszaki lánc reklámjában is elhangzik: “minden, ami kell, és semmi, ami nem”. A markolat elejére elhelyeztek egy ujjvédőt, ami része az egyetlen ujjvájatnak is, a végére pedig egy madárfej-formát alakítottak ki, ami stabilabb fogást ad a késnek. A G10 panelek textúrája elég durva ahhoz, hogy jó tapadást kölcsönözzön a késnek, és egyoldali panelről lévén szó, ez nem fogja negatívan befolyásolni a kés hordhatóságát. A markolat tetején egy eléggé hosszú, recézett G10 távtartó gondoskodik a stabil fogásról.
Frame lockos késről lévén szó, a markolat másik odala rozsdamentes acélból készült. Erről túl sokat nem is érdemes beszélni, talán csak annyit említenék meg, hogy a pengével azonos felületkezelést kapott, illetve hogy kísértetiesen hasonlít egyes Zero Tolerance modellekre.
Még egy apró érdekességet szeretnék megemlíteni, mielőtt belevágunk a használati tesztekbe, ez pedig a markolat kicsit aszimmetrikus kialakítása. A G10 panelek kb. 1mm-rel vastagabbak, mint az acél lemez, ami nekem első pillantásra kicsit furcsa volt, olyan zavar az erőben érzés, de használat közben gyakorlatilag észrevehetetlen a dolog. Nem tudom, mi volt ezzel a cél a kés tervezésekor, talán a tömeget akarták egy kicsit csökkenteni, más értelmét én nem látom a dolognak.

Real Steel H6 Plus – munka közben
Attól tartok, ebben a részben senkit nem fognak nagy meglepetések érni. A H6 Plus, ahogy már fentebb is kifejtettem, egy robusztus, masszív kés, ami arra lett kitalálva, hogy dolgozzanak vele. Ezért aztán nem úszhatta meg, hogy néhány alkalommal magammal vigyem dolgozni, és végrehajtsam vele a már unalomig ismert teszteket. Mivel a kés már jó ideje várta, hogy tesztelésre kerüljön, és hébe-hóba azért vágtam vele ezt-azt, az éle nem volt gyári, de simán szelte a fénymásolópapírt, amikor elkezdtem komolyabban próbálgatni. Így álltam neki a kartonpapír darabolásnak, és őszintén szólva meglepődtem kissé, hogy milyen kitűnően dolgozik. Ennek elsősorban a jól sikerült élkialakítás az oka: a vágóél után is eléggé vékony a pengénk, és szép fokozatosan vastagszik a pengetükörig. Mind a felületi vágásoknál, mind pedig azoknál, ahol a teljes pengét át kellett tolni az anyagon.
Pedzegettem már, hogy jó behatolóképességet feltételeztem a késről, ugyanakkor megfelelően erős hegyet. Az előbbire nem lehet panaszunk, a másodikat pedig nem próbáltam ki igazán, de az enyhébb feszegetések nem tettek kárt benne.
Műanyag gyanánt egy gumitömlő-darabot szeleteltem a késsel, ami természetesen nem jelentett gondot neki, majd farigcsáltam vele egy kis fát. Itt mind a penge, mind a markolat jól szerepelt, értem ezalatt, hogy a nehezebb, nagyobb erőkifejtést igénylő munkák közben is kényelmesnek bizonyult a Real Steel H6 markolata.
Természetesen mindez nem sokat érne, ha a késünk minden vágás után elvesztené az élét. a H6 Plus szerencsére a más sokak által jól ismert – és kedvelt – 14C28N Sandvik acélból készült, ami korrekt éltartással és korróziótűréssel rendelkezik a kategóriájában, ugyanakkor a karbantartása sem ördöngösség. E téren sem volt gond a késsel, a nap végén a fénymásolópapírt, ha kicsit reszelősebben is, de könnyedén szeletelte.
Ami a kés hordhatóságát illeti, kizárólag jobb oldalon, heggyel fent állásban vihetjük magunkkal. A zsebklip jól használható, bár valódi deep carry hordmódot nem tesz lehetővé. Ennél a késnél ez talán nem is olyan nagy probléma – munkakésről beszélünk ugyebár -, de ha valaki edc szerepkörben hordaná, azért tartsa ezt is szem előtt.

Összegzés
A Real Steel H6 Plus nem az a kés, amibe elsőre beleszeret az ember. Nem nyújt ugyanis semmi extrát, semmi különlegeset, de azt, amit ígér, maradéktalanul teljesíti. Én sokat halogattam, hogy belevágjak ebbe a tesztbe, mert mindig volt másik kés, amit szívesebben tettem zsebre, de végül rászántam magam, és minél többet használtam, annál inkább megkedveltem. Nem ez lesz a kedvenc késem, ahhoz túlságosan sznob vagyok, és annyira nem olcsó, hogy csak úgy megtartsam. Talán ez az egyik legnagyobb ellenérv a késsel szemben: az alapára nem az igazi szerintem. Persze, ha valaki türelmes, akkor hozzám hasonlóan kifog egy akciót, ami egyből megváltoztatja majd a leányzó fekvését.
Ha tetszett ez a teszt, ajánlom a G3 Puukkoról készült írásomat is, illetve érdemes a Facebook-oldalamat is nézegetni, hogy ne maradj le az újdonságokról sem.
Pro
- Jól használható
- Masszív
- Korrekt minőség
Kontra
- Kicsit drága
%