Bevezetés

Ebben az írásban ismét a Ruike cég egy termékét, az F815-J típusazonosítóval ellátott kisméretű, fixpengést kést szeretném bemutatni nektek. Én az Outdoor Expert Kft. jóvoltából a narancssárga markolatos verzióhoz jutottam hozzá, de a kés elérhető fekete markolatpanelekkel is.

Mielőtt rátérnék a Ruike ezen modelljének ismertetésére, engedjetek meg nekem egy kis eszmefuttatást a kisméretű, EDC szerepkörben is használható fix pengés késekről. Amióta érdeklődöm a kések iránt, és követek késes fórumokat és Facebook csoportokat, az a tapasztalatom, hogy aki egy kicsit mélyebben elkezd ezzel a hobbival foglalkozni, az keresztülmegy egyfajta késes „evolúción”. Attól függően, hogy miért kezdett el a késekkel foglalkozni az ember, általában megvan az a típus, amit keres, majd miután ebben megtalálta az igazit – vagy legalábbis az első igazit -, ahogy új és új benyomások érik, elkezd egyéb kések, késtípusok iránt is érdeklődni, és kipróbál különféle variációkat.

Én például egy könnyű, megbízható foldert kerestem, modern formavilággal; aztán jöttek a különböző kitérők és vakvágányok. Új modelleket vásároltam és próbálgattam, aztán azt vettem észre, hogy egyre többféle kés tetszik, egyre több típust szeretnék kipróbálni. Tapasztalatim alapján  másoknál is így kerülnek sorra aztán a különböző típusú folderek a könnyű, jól hordható zsebkésektől a tankhámozókig, a különféle fix pengés késeken át a tradicionális magyar bicskákon keresztül a különféle extremitásokig – karambitok, önvédelmi céllal fejlesztett kések, extrém nagyméretű fixpengések (zombigyilkolók) -, hogy aztán az ember végül visszajusson egyfajta arany középúthoz, immár tudatosabban, megfontoltan választva kést az addigra már jól körvonalazható igényeinek megfelelően.

Megfigyeléseim alapján ennek az evolúciónak része, hogy az ember a folderek helyett, vagy azok mellett megpróbálkozik fixpengés kést hordani EDC jelleggel. Sokaknak ez beválik, és meg is maradnak e mellett, mert egy fixpengés kés mégiscsak masszívabb minden fodernél, nincs mechanika, ami sérülhet, így vélhetőleg egy jól megválasztott fixszel sohasem lesz gondja a használójának. A legtöbben azonban – köztük én is – visszatérnek a folderekhez, mert praktikusabbnak találják őket a mindennapokban.

A mai írás egy ilyen, akár EDC szerepkörben is hordható, használható fixpengés késről fog szólni, és talán kiderül, hogy érdemes-e a jól bevált folderünket egy ilyen megoldásra lecserélnünk.

Műszaki adatok

Teljes hossz: 190mm

Pengehossz: 85mm

Penge vastagsága: 3.5mm

Tömeg: 105g (tok nélkül)

Pengeanyag: 14C28N

Markolat anyaga: G10

Tok anyaga: ABS műanyag

Első benyomások

A kés egy hasonló dobozban érkezik, mint a már bemutatott Ruike modell, és ugyanazokat a kiegészítőket találjuk mellé csomagolva, azaz egy garanciajegyet és egy használati útmutatót; illetve, mivel fixpengés modellről van szó, kapunk hozzá egy fekete, ABS műanyagból készült tokot, ami egy kicsit talán ridegebb, kopogósabb, mint a sokak által jól ismert Kydex.

cof

Az F815-J kézbe véve kényelmes, jól kézre áll, és egyből feltűnik a meglehetősen kicsi tömege; a kés sok foldernél is könnyebb. A dizájn rendben van, igazából semmi különös, egy kicsit a narancssárga markolat dob az amúgy talán unalmasnak is mondható megjelenésen. A kőmosott drop point pengét egy markáns fokél dobja fel egy kicsit, ami dizájnelemnek nem rossz, de mivel elég kis pengéről van szó, és gyakran fordulhat elő, hogy a pengehátat a hüvelyk- vagy mutatóujjunkkal támasztjuk meg vágás közben, itt én jobban örültem volna egy szélesebb, kicsit lekerekített megoldásnak. A markolat egyébként finoman textúrálva van, ezért stabilan, biztosan ül a kézben.

A kés egyik nagy pozitívuma, ami már elsőre szembetűnik, a tokra szerelt övbújtató, ami első pillantásra egy sima övbújtatónak tűnhet, de annál sokkal többet kapunk. De erről részletesebben később. 🙂

Vágjunk bele!

Mivel a kést szerintem elsősorban EDC szerepkörre szánták a tervezői, úgy gondoltam, hogy a szokásos – talán már kissé unalmas – módokon próbálom ki. A P105-Q-hoz hasonló, kiváló vágási képességeket vártam tőle, és bár nem teljesített rosszul, egy kicsit kevésbé volt hatékony az előző bemutató alanyánál. Noha a csomagolásból kivéve éles volt, szépen vitte a papírt, a P105-Q-val ellentétben sima leélezést kapott annak mikrofogazott élével szemben, ami a vágási képességét egy kissé negatívan befolyásolta. Természetesen elboldogult a kartonpapírral, a pántolószalaggal, és a felixibilis, poliészter szálakkal megerősített csőből (leánykori nevén slag) is szép karikákat vágott.

cof

cof

Farigcsáltam vele egy kis fát is, hogy ebbéli képességeit is kipróbáljam. Itt is szépen dolgozott, habár megerősítést nyert a pengehát kialakításával kapcsolatos félelmem. És bár a pengehát markolathoz közeli része értelmezhető egyfajta ujjtámasznak is, ahhoz, hogy igazán hatékony legyen, némi barázdáltság még elfért volna rajta.

edf

A 14C28N acél szerintem jól teljesített, és ahogy már említettem korábban, ennek azanyagnak is megvannak a maga határozott előnyei. Én, bár nem vagyok az élezés mestere, a próbálgatás után néhány perc alatt felfrissítettem a pengét. A használható, a papírt magabiztosan szeletelő élből könnyedén lett szőrt borotváló él.

edf

cof

A tok

A kés egyik különlegessége a tok, különösen a hozzá adott övbújtató, aminek az az érdekessége, hogy egy kis kallantyút lenyomva elforgathatjuk azt, így kb. 45 fokonként állíthatjuk a késünk pozícióját az övünkön. Én ezt a megoldást rendkívül szimpatikusnak találom, különösen azért, mert ez alapból jár a késhez, és nem kell még vásárlás után Tek-lokot, vagy más rögzítési módszert vásárolnunk. A bújtató egyébként klipszes megoldással készült, így anélkül tudjuk az övünkre rögzíteni vagy onnan levenni, hogy magát az övet ki kéne oldanunk, és ki kellene szednünk az övbújtatóból. Amit én egy kicsit sajnálok, hogy a tokon elhelyezkedő furatok sem a kis, sem a nagy Tek-Lokkal nem kompatibilisek, így akinek van valamilyen alternatív hordási megoldása, valószínűleg nem tudja azt ehhez a késhez használni.

Ruike_F815_5

A tok egyébként kiválóan tartja a kést, erősebb rázással, ütögetéssel sem sikerült kiejtenem belőle. Remélhetőleg ez hosszabb használat után sem változik.

Összegzés

A Ruike F815-J véleményem szerint egy minőségi kés, ami a fentebb már méltatott rögzítési megoldásával hoz egy kis újdonságot is. Az ára ugyan kevésbé meggyőző, mint az előzőleg bemutatott P105-Q-nak, a tudomásom szerint 18.000Ft körüli ajánlott kiskereskedelmi ár azonban így sem tartozik a legdrágább megoldások közé. Szintén megfontolandó, hogy a 85mm-es pengehossz ha nem is sokkal, de túl van a hazánkban legálisan hordható késeknél meghatározott 80mm-es hossznál, így nem biztos, hogy ezt a kést fogjuk EDC szerepkörben magunknál tartani. Sajnálatos egyébként, hogy a kínai gyártók többnyire nem veszik figyelembe a hazai jogrendszert, de ezzel, úgy tűnik, együtt kell élnünk.

cof

És hogy érdemes-e a folderünket egy kisméretű fixre cserélni? Nos, ezt mindenki döntse el maga. 🙂

Ez az oldal sütiket használ.

Erősítsd meg, hogy elfogadod a nyomonkövetési cookie-kat. Amennyiben elutasítod ezeket, akkor a böngészési adatok nem kerülnek harmadik félhez.
Bővebben a cookie-kezelésről.