Ugyan manapság már rendkívül széles körben elterjedtek a különböző rozsdamentes (ami egyébként nem igazán létezik, de az egyszerűség kedvéért nevezzük őket így) acélok, még mindig számos gyártó készít magas széntartalmú acélokból késpengéket. Ezeknek a számos ismert jó tulajdonságuk mellett, nevezetesen, hogy meglehetősen szívós acélok, meglepően könnyű élezhetőséggel, és az áruk meg sem közelíti a modern eljárással készített acélok árát, rendelkeznek egy kellemetlen tulajdonsággal is, jelesül hajlamosan a rozsdásodásra. Természetesen, ha megfelelően használjuk és megfelelően ápoljuk a szénacél pengéinket, ez a rozsdásodási hajlam, ha nem is kerülhető el, de mindenképpen csökkenthető, használat után célszerű őket szárazra törölni, időnként beolajozni, és a késünk sokáig hű társunk marad.
Azok közül, akik szeretnek bíbelődni a késeikkel, sokan épp azért választanak szénacél pengét, mert ezek a kések a használat során, egy idő után óhatatlanul foltosodnak, elszíneződnek. Ez eleinte nem túl szép látvány, illetve egyes acéloknak jellegzetes, fémes szaguk is lesz tőle, amit nem mindenki kedvel, de egy idő után a pengénk egyedi „mintázatú” lesz, a kialakult elszíneződés egyfajta patinás, rusztikus külsőt ad neki, amelytől sokkal inkább a sajátunknak érezhetjük azt.
Ha valakit zavar, hogy foltos a kése, és szeretne egységes megjelenést adni neki, egy roppant egyszerű és filléres módszerrel megteheti ezt. Én egy YouTube videóban találkoztam először a módszerrel, és rögtön kipróbáltam a fiók mélyén heverő Hultaforts késemen, amelynek a pengéjén apró korróziópöttyök már megjelentek. A dolog lényege annyi, hogy – miután megtisztítottuk és zsírtalanítottuk a pengét – ecetes vizet forralunk, és ebbe mártjuk bele a kést. Ügyeljünk arra, hogy a penge ne érjen hozzá a tárolóedényünk falához! A folyadék pillanatok alatt reakcióba lép a fémmel, és megfigyelhetjük, ahogy a szénacél elkezd besötétedni, bemattulni, mintha csak felgyorsítottuk volna a természetes korróziót. Ráadásul, mivel a késpenge teljes felületét egyformán éri az ecetes víz, ezért nagyjából egységes bevonat képződik rajta.
Amikor úgy látjuk, hogy a folyamat lassul, azaz kevésbé pezseg a folyadék a pengénk körül, újra forraljuk fel, és ismételjük meg a műveletet, amíg elégedettek nem leszünk az eredménnyel. Miután vízzel letisztítottuk és letöröltük a kést, célszerű leolajozni. Én, mivel étkezéshez nem használom a kést, WD40-nel kezeltem le a pengét. A Hultafortsom így alakult át:
A minap aztán újra ki kellett próbálnom a módszert, ugyanis öcsém jelezte, hogy szeretne venni egy új Mora kést, mert a régi rozsdás lett. Mondtam neki, hogy ne kapkodja el a dolgot, meglátjuk, mit tudunk kezdeni az üggyel házilag. A kést kézhez kapva már elbizonytalanodtam a sikert illetően, ugyanis a penge eléggé elhanyagolt állapotban volt, nem csupán felületi rozsda keletkezett rajta, egyes helyeken konkrétan kráteresre korrodálódott a szénacél.
Miután szivaccsal és súrolószerrel megtisztítottam, és a rozsda egy részét is sikerült eltüntetnem, ezen a késen is elvégeztem a fentebb leírt ecetes kezelést.
Az eredmény egész szép lett: bár a pengében lévő kráterek megmaradtak, az egységes szín miatt talán kevésbé feltűnőek.
Amit még érdemes figyelembe venni, ha valaki úgy dönt, hogy kipróbálja ezt a módszert, az az, hogy csupán a penge felülete kap egyfajta bevonatot, ami mechanikai hatásoktól ugyanúgy sérülhet, habár – állítólag – a kezelés a rozsdásodástól valamelyest óvni fogja a kést.
Mivel egy ilyen Mora késhez meglehetősen olcsón hozzájuthatunk, sokat nem veszíthetünk vele, ha kipróbáljuk ezt a módszert. Jó kísérletezést mindenkinek!