Főleg az idősebb olvasók számára lehet ismerős a kommunizmus egy eleme, a 3T, azaz a Tiltott, Tűrt és Támogatott rendszere. Röviden arról van szó, hogy a rendszer vezetői az élet minden területére ki akarták terjeszteni a befolyásukat, és csak olyan dolgokhoz engedték hozzáférni a dolgozó népet, ami az ő ideológiájuknak is megfelelt. Ezt nálam profibban összefoglalja a téma Wikipédia oldala.

Régóta gondolkozom már azon, hogy egy hasonló szándéknyilatkozatot tegyek én is a bloggal kapcsolatban, azaz kifejtsem – és meg is indokoljam -, hogy melyek azok a tárgyak, amelyekkel én szeretnék foglalkozni.

Tiltott

Amiről biztosan nem fogtok itt olvasni, azok a hamisítványok. A hamis márkajelöléssel ellátott termékek vásárlása több olyan kockázatot is magában rejt, amelyek miatt én elhatárolódom tőlük, és amennyire módom van, másokat is lebeszélnék arról, hogy ilyen termékeket használjon vagy vásároljon. Hogy miért?

Az első és legprofánabb ok az, hogy az ilyen termékek forgalmazása bűncselekménynek minősül, a vásárlásukkal pedig olyan embereket segítünk, akik illegális jövedelmre kívánnak szert tenni.

Másodsorban, a hamis termékek vásárlásakor nem tudjuk, hogy valójában mit is veszünk. A blog fő témáját, azaz a késeket tekintve nem lehetünk tehát biztosak abban, hogy milyen anyagból, milyen összeszerelési minőségben jutunk hozzá ezekhez az eszközökhöz, így aztán használat közben csalódhatunk bennük, ráadásul a rossz minőségű termék balesetveszélyes is lehet.

A hamis termékek negatív hatással vannak az eredetiekre is. Tegyük fel, hogy vásárolunk egy hamis kést, ami aztán csalódást okoz. Ha tudjuk, hogy mit vettünk, ez nem is olyan nagy probléma, de ha eredetinek véljük, akkor megrendülhet a márkába vetett bizalmunk is, így tehát nagy eséllyel nem fogunk többet tőlük vásárolni. Oké, mondhatjuk, hogy néhány tucat vásárló hiánya még nem tesz tönkre egy márkát, de hosszú távon azért ennek is van reális kockázata.

Végül, de nem utolsósorban a hamisítványok elterjedésével felhígul a piac, így kevésbé merünk majd egy korrekt ajánlatra lecsapni a használt piacon, főképp, ha nincs lehetőségünk megtekinteni személyesen az adott terméket.

Összefoglalva tehát én senkinek nem javaslom, hogy hamisítványt vásároljon, még akkor sem, ha internet szerte találni olyan bemutatókat vagy teszteket, amelyek ezeket a termékeket dicsőítik.

Tűrt

Ebbe a kategóriába sorolom azokat a késeket, amelyekről nyilvánvaló, hogy valamilyen ismert márka modelljének a másolatai, de ezeket saját márkanéven, korrekt anyagmegjelöléssel és korrekt minőségben vásárolhatjuk meg. Legjobb példái ennek a szegmensnek a Ganzo és a Sanrenmu egyes termékei, amelyeken épp csak annyit változtatnak a kínai gyártók, hogy ne lehessen egy az egyben másolatnak tekinteni őket.

Ezekkel a késekkel kapcsolatban is vannak ellenvélemények, nem is minden alap nélkül. Egyes véleményvezérek szerint ezek a kések ugyanúgy ártanak a neves gyártóknak, mint a hamisítványok, hiszen ki venné meg az eredetit, ha korrekt minőségű másolatot is vehet töredék áron?

Land 910 Plus

Land 910 Plus

Az én véleményem az, hogy aki Ganzot vesz, az nem feltétlenül vásárolná meg az eredeti modellt. Ha NKP-ról, azaz olyan emberről beszélünk, akinek számára a kés csupán egy eszköz, és nem hobbi, véleményem szerint mindenképp valamilyen olcsó kést választana magának, akár egy bolhapiacról, vagy valamelyik nagyáruház olcsó termékeket kínáló állványáról. Így aztán az ő vásárlása nem fog hiányozni a neves gyártónak, mert sohasem venné meg az eredeti terméket.

Különösen igaz ez Magyarországon, ahol egy márkás, igazán jó minőségű kés sokaknak egy fél havi fizetését jelenti, és hacsak nem szenvedélyből teszi, sohasem adna ki ennyi pénzt egy késre.

Én azt gondolom, hogy bár jó lenne, ha mindenki megengedhetné magának, hogy márkás, megbízható gyártótól származó terméket válasszon, jelen pillanatban a valóság nem ez. Így aztán, ha valaki kedvező áron szeretne egy korrekt kést vásárolni, és azt javaslom, hogy ebből a csoportból válasszon magának, ár/érték arányban ez a legjobb megoldás.

A blogon jelentek már meg írások olcsó, kínai késekről, és a jövőben is előfordulhatnak ilyenek; bár jelen állás szerint az erről a kategóriáról szóló írásaim a Rendelj kínait! blog felületén fognak napvilágot látni.

Támogatott

Végül eljutottunk az utolsó kategóriához, ami azokat az eszközöket foglalja magában, amelyek megvásárlására mindenkit buzdítok.

Természetesen sehol nincs kolbászból a kerítés, de általánosságban elmondhatjuk, hogy ha valaki egy ismert gyártó valamelyik terméke mellett teszi le a voksát, számos olyan előnyhöz jut, amelyek az előző kategória tagjai esetében nem evidenciák, sőt. Ezekkel a termékekkel ugyanis együtt jár a terméktámogatás és a garancia is, illetve azok az újítások és innovációk, amelyek mozgásban tartják az iparágat, tőlük származnak.

cof

Spyderco Paramilitary 2

Ellenérv lehet, hogy ezek a termékek általában nem olcsók. Ez nem feltétlenül igaz, mert számos gyártó kínál tízezer forint körüli áron korrekt késeket, sőt, ennél olcsóbban is hozzájuthatunk minőségi vágószerszámhoz. (Ezekről egy későbbi írásban külön szeretnék majd írni, így itt nem mélyülnék el a témában.) Az árakat illetően a határ természetesen a csillagos ég, de ha valaki csak most ismerkedik a hobbival, annak nem kell feltétlenül bankot rabolnia. Persze, ha tudunk egy kicsit több pénzt áldozni, akkor kinyílnak előttünk a lehetőségek, és néhány tízezer forintból olyan kést vehetünk magunknak, ami életünk végéig hű társunk lehet.

Még egy szegmensről szeretnék szót ejteni a támogatott kategórián belül, ezek pedig a hazai készítők termékei. Ma már szerencsére nem csak hagyományos bicskákat és vadászkéseket találunk, ha hazai termékkel szeretnénk meglepni magunkat, a modern foldertől a taktikai jellegű fixpengés késekig szinte minden kategóriában tudunk válogatni.

edf

Porpáczy Zsolt – Strider utánérzés

Rövid vásárlási ajánló

A teljesség igénye nélkül, inkább csak kiindulási pontnak szánva néhány hely, amiket érdemes lehet megnéznünk.

Olcsó kínai kések:

Én a GearBestet ajánlom beszerzési forrásnak. Kedvező áraik vannak, nekem eddig minden csomagom megérkezett tőlük. Érdemes figyelni az akciókat is, sokat spórolhatunk velük. Egyéb EDC termékekre is jó forrás lehet, pl. elemlámpák. (Ebben a témakörben ajánlom az Elemlámpa blogot, ahol jóárasító kuponokat is találtok.)

Márkás kések:

Hazai forgalmazók közül nekem a Bladeshoppal vannak jó tapasztalataim. Van bemutatótermük is, ahol kézbe is lehet fogni a termékeket.

Magyar kések:

Sok készítőt megtalálni a Facebookon, a Késportál blogján, illetve a Magyar Kések webáruházban.

Minden kategóriában érdemes lehet a használtpiacot is böngészni, számos Facebook csoportban, illetve a Késportál blogján is találhatunk jó ajánlatokat megbízható forrásból.

Ennyi lett volna a nem is annyira rövid összefoglalóm a hitvallásommal kapcsolatban. Véleményeket szívesen fogadok akár itt kommentben, akár a Facebook oldalamon is.

Ez az oldal sütiket használ.

Erősítsd meg, hogy elfogadod a nyomonkövetési cookie-kat. Amennyiben elutasítod ezeket, akkor a böngészési adatok nem kerülnek harmadik félhez.
Bővebben a cookie-kezelésről.