A fotelrambó és a hobókályha
Az emberiségbe valahol mélyen bele van kódolva a tűz imádata. Biztos ti is voltatok már úgy, hogy csak ültetek, és bámultatok bele egy tábortűz vagy egy kandalló lángjaiba, és valahogy otthonosan éreztétek magatokat tőle. Akik régóta követik a blogot, tudják, hogy alapvetően fotelrambóként aposztrofálom magam, de ha néha kijutok a természetbe, ellenállhatatlan vágyat érzek a tűzgyújtásra. Ez Magyarországon azért nem egyszerű eset, ha jogkövető állampolgárok szeretnénk lenni – na meg erdőtüzet okozni sem jó dolog -, de szerencsére van egy lehetőség, amivel áthidalhatjuk ezeket az akadályokat. Ez a megoldás pedig nem más, mint a hobókályha!
Tűzgyújtási kiskapu
Ahogy fentebb már hivatkoztam rá, a tűzgyújtásnak alapvetően elég szigorú szabályozása van. Viszont akad egy kis könnyítés: „Nem minősül ugyanakkor tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítőeszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.” (Erről bővebben a NÉBIH oldalán olvashattok.) Így aztán egy hobókályhát elméletileg bárhol használhatunk, természetesen a megfelelő körültekintéssel.
Mi az a hobókályha?
De mi is ez a szerkezet, amiről beszélek? A hobókályha egy egyszerű, kisméretű eszköz, amely könnyen hordozható, és lehetőséget ad arra, hogy egy apró tüzet rakjunk benne. Ezek az alkalmatosságok elkészíthetőek akár házilag is, például egy üres konzervdobozból, de kereskedelmi forgalomban is elérhető már jónéhány modell. Ezek különböző méretűek és felépítésűek lehetnek, alapvetően azonban mindegyiknél egy zárt tűzteret kapunk egy tápláló ablakkal az elején, illetve valamilyen rácsos megoldást a tetején, ahová mondjuk egy bögrét elhelyezhetünk.
A fotelrambó és a hobókályha
Egy ideje nézegettem már ezeket a szerkezeteket YouTube videókon és különböző blogokon, és bár tetszettek, sokáig le tudtam beszélni magam a vásárlásról. Aztán tavaly a GearBesten találtam egyet, aminek elég kedvező volt az ára, így aztán rendeltem egyet magamnak, lesz ami lesz alapon. A csomag rendben megérkezett, és miután kicsomagoltam, majd lekapargattam a fémlapokról a fóliát – amik talán a korróziótól voltak hivatottak védeni a szerkezetet -, gyorsan össze is állítottam a szobában.
Elsőre kicsit döcögősen ment, mert féltem, hogy a vékony fémlemezek megvágják a kezemet, de aztán sikerült a dolog. Örültem neki, szétszedtem, és elcsomagoltam a hozzá adott kis hordtasakba. Néhány hét múlva szereztem magamnak egy szabadnapot, és úgy döntöttem, hogy eljött az idő, hogy élesben is kipróbáljam a hobókályhámat. Természetesen a tél leghidegebb napja volt, csontkeményre fagyott talajjal, az erdőben hófoltokkal és havas részekkel, de naivan azt hittem, így fog majd igazán jólesni egy tea, amit az erdőben főzök magamnak.
Elgyalogoltam a helyre, ahol az ooutdoor késeket szoktam próbálgatni, összeraktam a kályhát, és nekiálltam tüzet rakni. Talán mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A fák nedvesek voltak, és minél többet kínlódtam, annál jobban lefagyott a kezem, és annál kevésbé voltam türelmes. Azt hamar beláttam, hogy tollasággal és szikravetővel nincs esélyem, így elhasználtam a nálam lévő összes gyufát és papír zsebkendőt, de egy-egy felcsapó, majd kihunyó lángnyelvnél nem értem el többet.
Szomorúan összepakoltam hát, és hazabaktattam anélkül, hogy megfőzhettem volna a teámat.
Újult erővel
Néhány hete aztán újabb szabadnap köszöntött be, immár kevésbé hideg és fagyos az előzőnél. Felpakoltam, és visszatértem a tett színhelyére, mint ahogy az amatőr bűnözők is mindig teszik. (Ráadásul a Mora Eldrisről is régóta szerettem volna írni.) De most már jobban felkészültem: már menet közben gyűjtöttem egy elszáradt fenyőről egy méretesebb ágat. A kellemesebb időjárásban nem is kapkodtam annyira, mint előzőleg, alaposabban előkészítettem a hobókályha táplálékát. Gyújtós, aprófa és kicsit vastagabb ágak gyűltek, így aztán hamarosan loboghatott a tűz a kis szerkezetben.
Mondanom sem kell, ahogy bámultam a lángokat, és láttam, amint a tea gőzölögni kezd, Prométheusznak éreztem magam, aki tüzet lopott az istenektől, aztán meg Ray Mearsnek, a természet tudorának. Azonban hamar ki kellett zökkennem révületemből, mert a kályhán kialakított szellőzőlyukakból a szél hatására ki-kicsaptak a lángok, és veszélyeztették a földre hullott faleveleket. Ezeket eltakarítottam az útból, aztán már nem is kellett sokáig várnom, hogy megízlelhessem a némileg pernyés teámat a száraz süteményemmel. Itthon valószínűleg húztam volna a számat, de ott, az erdőben a tűz mellett mennyei lakomának tűnt.
Részletesebben a termékről
Ahogy fentebb már említettem, én egy relatív olcsó, kínából rendelt darabot próbáltam ki, ami a nem egyszerű Outlife Portable Stainless Steel Lightweight Folding Stove névre hallgat. A tömege kicsit kevesebb, mint 500g, és szétszerelve egy 20x20x2,5cm-es csomagban elfér. Sajnos a hozzá adott szütyő és az éles fémfelületek nem igazán szeretik egymást, hosszabb távon lehet, hogy valami más hordmódot kell kitalálnunk neki. A szét- és összeszerelése viszonylag egyszerű, bár kicsit meg kell vele szenvedni, főleg a már említett élek miatt; cserébe viszont nem kell tartanunk attól, hogy használat közben szétesik.
Ha valaki szeretne kipróbálni egy ilyen hobókályhát, de ez a típus nem szimpatikus neki, akár itthon, akár külföldön sokféle megoldás közül választhat.
Gyakorlati tanácsok
Gondolom, rajtam kívül mindenkinek nyilvánvalóak ezek a dolgok, de néhány észrevétel és javaslat a hobókályha használatához:
– mint minden tűzgyújtásnál, itt is fontosak az előkészületek
– jól válasszuk ki a kályhánk helyét
– a fém jó hővezető, legyen nálunk kesztyű vagy egy multifogó
– gondoskodjunk a maradék hamu biztonságos kioltásáról
– vigyünk valami törlőkendőt, amivel letörölhetjük a kályhánkról a kormot elpakolás előtt
Dióhéjban ennyit tudok elmesélni kalandjaimról a hobókályhával. Bízom benne, hogy érdekesnek találtátok ezt a kicsit szokatlan tartalmat is. Ne felejtsétek el megnézni a blog Facebook-oldalát, vagy megosztani velem az észrevételeiteket akár ott, akár itt, kommentben.