Előzetes

Úgy tűnik, a nyár nem tesz igazán jót a késbloggernek. Talán észrevettétek már, hogy egy kissé rendszertelenebbé váltak az írások. A nyár végéig nem is ígérem, hogy ez változni fog, persze igyekszem tartalmakat gyártani, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül. A kések ugyanis gyűlnek, és arra várnak, hogy kipróbáljam őket. Úgy gondoltam, hogy adok egy kis ízelítőt, hogy mi várható a nem túl távoli jövőben.
Itteni írások
Ruike M51
Ruike késekről már több írás volt a blogon, de talán nem mindenki tudja, hogy a kínai gyártó a folderek és fixek mellett többfunkciós bicskákat is gyárt. Arra voltam kíváncsi, hogy ezek a kések felveszik-e a versenyt a jól ismert svájci társaikkal. Az M51 egy jól felszerelt, közepes méretű modell, ezt vetettem össze egy Victorinox bicskával.

Zero Tolerance 0566 és 0609
Egy régebbi írásomban említettem, hogy soha nem volt még ZT késem. Ez azóta megváltozott, kettőt is beszereztem. Az egyik, a 0566 egy olcsóbb kivitel, rugós rásegítéssel. Masszív munkakés, amelynek a dizájnja bár nagyon tetszik, azért vannak vele problémáim.
A másik, a 0609-es pedig egy igazi szépség, szerelem volt első látásra. Prémium anyagok és prémium kivitelezés, de már látom azokat az apróságokat, amikbe bele fogok majd kötni.


Benchmade Bugout
A jól ismert amerikai gyártó tavalyi modellje, elég érdekes koncepcióval. Egy pehelykönnyű, ugyanakkor jól használható kést készítettek, ráadásul kék színben, ami számomra legalábbis telitalálat.

Real Steel G5 Metamorph
Szintén egy könnyebb felhasználásra szánt kés, bár ez inkább az edc kategóriából. Könnyű és karcsú, ráadásul ez is szuperkék. Érdekessége még a front flipperes nyitási mód, amit nekem még szoknom kell ugyan, de alapvetően egy jó koncepciónak gondolom.

Mora Eldris
Habár újdonságnak már nem nevezhetem, ez is a Mora új koncepciójába tartozó kés a Garberg és a Kansbol mellett. Egy kisméretű, mégis jól fogható és használható darabról van szó. Ja, és ez is kék.

CRKT Pilar
Jesper Voxnaes egyik nagyon felkapott dizájnja a CRKT megvalósításában. Bár maga a formaterv tényleg nagyon jól sikerült, és a kis apróság kényelmesen használható, az anyaghasználatba és a kivitelezésbe bele lehet kötni.

A Rendelj kínait! oldalra készülő cikkek
Sanrenmu 7130 FUF és Sanrenmu S625
Két kedvező árú, kisméretű fixpengés a Sanrenmutól. Bár sokan furcsának tartják az egész koncepciót, lehetnek olyan esetek, amikor jól tudunk használni egy ilyen modellt. A 7130 FUF-et már próbálgattam egy ideig, és egész jól működött, az S625 pedig egy kezesebb, bár robusztusabb példány.


HX Outdoors ZD-031
Egy általam eddig személyesen még nem próbált márka flipperes nyitású modellje is bemutatásra kerül majd. Minőségben nagyjából hozza azt a szintet, amit a már bemutatott Harnds Talisman, és nekem az kifejezetten tetszett. Kiderül, hogy ez hogy fog működni a gyakorlatban.

Ganzo Firebird F7611
Már írtam két olyan Ganzo modellről, amelyek saját dizájnok, vagy legalábbis nem egy ismert gyártó késének az utánérzései. Az F7611 ennek a sornak egy következő darabja, ami első ránézésre hozza az elődök kiváló ár/érték arányát.
