Ruike M51

Szerző: | aug 6, 2018 | Írások, Folder, Kések, Ruike

Ha valaki rendszeres olvasója a blognak, az észrevehette, hogy különös figyelmet szentelek a Ruike késeknek. A kínai gyártó remek ár-érték arányú termékei méltán népszerűek Magyarországon is, főképp, ha a foldereikről beszélünk. A fixpengés kések terén egyelőre kissé szűkös a választékuk, de a két példány, amit próbáltam, szintén ígéretes volt. Van azonban a cégnek egy harmadik termékcsoportja is, jelesül a többfunkciós bicskák, amikből elég sokfélét készítenek. Ezek egyikéről, a Ruike M51 típusról szeretnék egy kicsit bővebben írni.
IMG 20180102 110101

Kínai svájcibicska

Bevallom, sohasem voltam egy igazi svájci bicskás alkat. Gyerekkoromban persze nekem is volt svájci bicskám, ami feltehetőleg valamilyen noname utánzat volt, de akkoriban sokkal jobban szerettem volna egy Rambo kést, netán egy pillangókést vagy rugós kést, mert azok sokkal romantikusabbnak tűntek a számomra. Később, amikor már komolyabban foglalkoztattak a kések, beszereztem magamnak egy Victorinox Huntsmant használtan, és beleraktam a kis edc pakkomba. Sosem használtam igazán, mert beszereztem egy Leatherman Wave-et, ami számomra egy sokkal komolyabb, sokoldalúbb szerszám, így a kis (vagy nem is annyira kis) Victorinox megmaradt afféle tartalék megoldásnak.

Amikor láttam, hogy először a Böker, majd – kísérteties hasonlóságot mutatva az előzővel – a Ruike is piacra dobta a saját sokfunkciós bicskáit, kíváncsi lettem, hogy vajon mennyiben jobbak vagy rosszabbak ezek a klasszikusnál. Az árakat látva azonban elment a kedvem attól, hogy kipróbáljam őket, így maradt a netes oldalak nézegetése. Aztán tavaly karácsonykor a Ruike Instagram oldalán részt vettem egy nyereményjátékon, és megnyertem a tesztalanyomat, így tudtam, hogy előbb-utóbb írni fogok majd róla. Ugyan inkább utóbb lett belőle, de végül rávettem magam, hogy alaposabban is megnézzem ezt a kis kést, és ha már a funkcióit tekintve nagyon hasonlít a Huntsmanhez, azzal össze is hasonlítsam egy kicsit. Alapvetően a Ruikéről lesz persze szó, a Victorinox bicska inkább egyfajta mérceként szerepel az írásban.

Műszaki adatok

Pengeanyag: 12C27
Teljes hossz: 165mm
Pengehossz: 71mm
Markolat hossza: 96mm
Pengevastagság: 2,3mm
Tömeg: 178g
Markolat anyaga: G10
Zár: Slip Joint

Funkciólista

Nagy késpenge
Üvegtörő
Fogvájó
Dugóhúzó
Sörnyitó
Laposfejű csavarhúzó (6,5mm)
Drótcsupaszító
Hevedervágó
Kis laposfejű csavarhúzó (3mm)
Kulcskarika
Olló
Ár
Fúró
Fogó
Drótvágó
Fafűrész

Első benyomások

A Ruike M51 a márkától már jól ismert minőségű dobozban érkezett meg hozzám, annyi különbséggel, hogy itt nem kell csupán a gravitációra hagyatkoznunk, ha ki akarjuk szedni a késünket belőle. Régóta nehezményeztem már egy ujjkivágás vagy hasonló megoldás hiányát, itt most megkaptam: a minőségi, vastag kartondobozt immár elegánsan nyithatjuk ki, anélkül, hogy őrült módon rázogatnánk a doboztetőt fogva. Ügyes megoldás, sok nevesebb gyártó is példát vehetne róla.

Dobozbontás után a kést kézbe véve több meglepetés is ért. Egyrészt meglepően nehéz darabról beszélünk, majdnem 180 grammot nyom a bicska, és, főképp a Victorinoxhoz képest rendkívül vastag is, kb. 25mm a klip nélkül. Alaposabban megnézve mindkettőre megtaláljuk a magyarázatot. A késben elhelyezett szerszámok szintén szokatlanul vastagok, illetve a dugóhúzón és az áron kívül minden egy oldalra került. Nem tudom, hogy ez miért van így, a Victorinox megoldása azért jóval praktikusabbnak tűnik.

Egyéb téren sem az összeszerelés minőségére, sem a felhasznált anyagokra nem panaszkodhatunk. A késpenge 12C27 sandvik acélból készült, ami nem egy csúcsacél ugyan, de jó korróziótűrés és könnyű karbantarthatóság jellemzi. A markolatpanelek texturált G10-ből készültek, és a Victorinox műanyag paneleinél strapabíróbbnak tűnnek, illetve a fogásuk is stabilabb. Minden szerszám könnyen elérhető, és anélkül tudjuk őket nyitni, hogy beletörne a körmünk a dologba.

Első pillantásra tehát teljesen rendben van a kés, de nézzük, hogy használni is lehet-e!

IMG 20180703 122220

Ruike M51 – Munka közben

Ahogy fentebb már említettem, nem igazán használok többfunkciós bicskákat, bizonyos funkciók számomra teljesen irrelevánsak. Az elvégzett tesztek csak a főbb funkciókat ölelik fel, így nyilván hiányérzete lehet annak, aki pl. gyakran használja az árt a késén.

Az első, amit nem hagyhattam ki, az a késpenge. Nekem kifejezetten tetszik a formája, a drop point megoldás szerintem tetszetősebb, mint a Vicorinoxé, illetve a hossza is használhatóbb. Slipjoint késekről lévén szó ugyanakkor nem kifejezetten erős igénybevételre tervezték őket, a könnyebb, rövidebb ideig tartó feladatokat pedig mindkettő kitűnően ellátja. A bicska rugója kellőképpen erős, tehát nem kell attól félnünk, hogy zsemlevágás közben az ujjunkra csukjuk. A Ruike sandvik acélja kissé éltartóbb, mint svájci társáé, de hétköznapi használat mellett ez sem feltétlenül releváns. A Riuke használata közben a legnagyobb gondom a markolattal volt, ami mind ergonómiája, mind méretei miatt hamar kényelmetlenné vált. Vágásra – akár kartonról, akár műanyagról beszélünk -, apróbb farigcsálásokra persze mindkét kés alkalmas volt.

Mivel mindkét késen található fafűrész, ezt is kipróbáltam. Rövidségük miatt sokan értelmetlennek látják ezeket az eszközöket, én azonban meglepően használhatónak találtam. Természetesen nem arról beszélek, hogy ezzel vágjunk ki egy konyhaszekrénnyi anyagot, de szükség esetén jó szolgálatot tehetnek. A Huntsmanen talán a fűrészt használtam a legtöbbet az olló után, így kíváncsi voltam, hogy a Ruike mire képes. Szerencsére nem kellett csalódnom, a kínai testvér hozta a Victorinox szintjét.

Ha már szó esett az ollóról, természetesen azt is használtam egy kicsit. A Ruike is rugós megoldást alkalmaz, ami szerintem nagyon praktikus, ráadásul maga a rugó kivitelezése nekem szimpatikusabb is, mint a Vic esetében. Sem az élével, sem a szorosságával nem volt problémám, így ez a szerszám is kifejezetten jól vizsgázott.

Ami a Huntsmanen nincs, az M51-en azonban van, az a fogó. Őszintén szólva, ez a szerszám számomra mindig is rejtély volt, mert azt gondoltam, hogy túl kicsi ahhoz, hogy használni lehessen, ráadásul nem is túl erős. Kipróbáltam persze kisebb csavarokon: jobb híján lehet használni, de valahogy nem az igazi. Aztán rájöttem, hogy ezeknek a kis fogóknak nem én vagyok a célközönsége, hanem pl. a horgászok, akik bizonyára jó hasznát veszik egy kisméretű fogónak is. Erről sajnos gyakorlati tapasztalataim nincsenek, ha valaki használ ilyesmit, számoljon be róla, hogy miképp muzsikál nála.

A többi eszköz igazából túl speciális, vagy épp túl hétköznapi ahhoz, hogy sokat lehessen írni róluk. A csavarhúzók és a sörnyitó természetesen működnek, árt pedig még sohasem használtam bicskán. A hevedervágót kipróbáltam, és alapvetően teszi a dolgát, bár szerintem túl apró ahhoz, hogy a gyakorlatban vészhelyzeti eszközként használhassuk. Az üvegtörőt szintén nem teszteltem, szerintem nem is fogom soha. Persze, nyereménykésnek ne nézd a funkciólistáját, ha nekem kellene megvennem, nyilván nem ezt a modellt választanám.

Még egy apróság a hordhatóságról. Ugyan a kést ellátták egy zsebklippel, ami ráadásul nem is rossz, azt gondolom, hogy ennél a vastagságnál ez irreleváns. Próbaképp hordtam így egy rövid ideig, de nekem nem működött a dolog. Jó megoldás lehet, ha szerzünk be hozzá egy tokot, és úgy viseljük.

IMG 20180702 123131

Összegzés

A Ruike M51 – néhány internetes negatív vélemény ellenére – szerintem egy jól használható, korrekt kés. Ugyan a többi modellt nem próbáltam, de ha azok is hasonlóak minőségben, szerintem jelenthetnek konkurenciát a Victorinox számára, hacsak valaki nem ragaszkodik a svájci, jól bevált márkához. A Ruike többfunkciós zsebkései háromféle méretkategóriában érhetőek el, sajnos Magyarországon csak a legnagyobb, L szériát lehet tudomásom szerint megvásárolni. Ezek értelemszerűen nagyobb méretűek, és liner lockos, egykezes nyitású pengével készültek.

Azt gondolom, ha valaki sokfunkciós bicskát keres, érdemes alternatívaként megnézni a Ruike-eket is, de – mint minden zsebkést – ha lehetőség nyílik rá, vásárlás előtt azért vegyük kézbe őket, mert a képek alapján egy kicsit én is másra számítottam a méreteket illetően.

Pro

  • Korrekt anyagok
  • Jó minőségű összeszerelés

Kontra

  • Túl vastag
  • Magyarországon egyelőre nem kapható

%

Értékelés

Ez az oldal sütiket használ.

Erősítsd meg, hogy elfogadod a nyomonkövetési cookie-kat. Amennyiben elutasítod ezeket, akkor a böngészési adatok nem kerülnek harmadik félhez.
Bővebben a cookie-kezelésről.